Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A civil kezdeményezésű expedíciót Zelenák József kutatóbúvár szervezte, összesen 12 magyar búvár (köztük 9 civil, valamint 3 katona), illetve további horvát közreműködőkkel. Céljuk az volt, hogy megemlékezzenek és feltárják a roncsot, megvizsgálják az állapotát. A hajó belsejébe az admirálisi balkon falán támadt repedésen keresztül lehet bejutni. Forrás: Dr. Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók Balogh Tamás – Csepregi Oszkár: A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története Wikipédia Magyar Tudat
Szent István Csatahajó - Háború Művészete
Az SMS Szent István csatahajó az Osztrák‒Magyar Monarchia haditengerészetének Tegetthoff osztályú csatahajója volt és első magyar királyunkról, Szent Istvánról kapta a nevét. A Ganz‒Danubius Fiuméban lévő hajógyárában 1912-ben kezdték építeni. Ez volt a legnagyobb magyar építésű csatahajó. 1915-ben állt hadrendbe és a nagy háború során a polai kikötőben állomásozott, mialatt Pola város légvédelmében vett részt. Első harci bevetése végzetes lett a csatahajó, és a fedélzetén szolgálatot teljesítő matrózok számára is. 1918. június 9-én futott ki a kikötőből a nyílt tengerre, egy hajókötelék tagjaként, azzal a céllal, hogy feltörjék az Otrantói-szorosban lévő vesztegzárat. Június 10-én hajnalban Luigi Rizzo olasz korvettkapitány, a MAS 15-ös parancsnoka észrevette az SMS Szent Istvánt és Tegetthoff nevű testvérhajóját, a Premuda-szigettől délkeletre. Rizzo kapitány 500 méterről mindkét torpedóját kilőtte az SMS Szent István csatahajóra. Néhány másodperc múlva két hatalmas robbanás hallatszott, az SMS Szent István találatot kapott, és az oldalára dőlve süllyedni kezdett.
Megsemmisült A Magyarok Büszkesége | 24.Hu
Aztán befutott Horthy Miklós ellentengernagy parancsa: át kell törni az antant Adriai-tengert lezáró blokádját az Otrantói-szorosnál. A Szent István egyik testvérhajója, a Tegethoff valamint számos torpedóromboló kíséretében 1918. június 9-én éjjel indult első és egyben utolsó bevetésére. Másnap hajnalban a Premuda-szigettől délkeletre jártak, amikor két olasz katonai motorcsónak kiszúrta a őket. Észrevétlenül sikerült megközelíteniük a köteléket, és körülbelül 500 méterről kilőtték torpedóikat a Szent Istvánra, majd elmenekültek. A hajót legalább kettő, de a roncsok vizsgálata alapján lehetséges, hogy három vagy négy úszó lövedék találta el. A roncson ugyanis négy találatnak tűnő lyuk tátong. Három órán át haldoklott A Szent István a betörő víztől jobbra kezdett dőlni, ekkor a roppant ágyúcsöveket ellensúlyként mind balra fordították, sikerült is javítani a helyzeten, a Tegethoff vontatókötélre vette és a sziget felé kezdte húzni. De a kötél elszakadt, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb és legmodernebb csatahajója három órányi haldoklás után orra bukott és elsüllyedt.
A 20. század első évtizedének végén alapvetően két ok kényszerítette az Osztrák-Magyar Monarchiát az új típusú csatahajók, dreadnoughtok építésére. Az egyik az olasz dreadnought-program volt, a másik pedig a hatalmi állás fenntartásának kényszere. A nagyhatalmi státusznak ugyanis ekkor már szükségszerű kellékei voltak a dreadnought típusú új csatahajók, különösen annak a fényében, hogy a Monarchiánál jelentéktelenebb államok is igyekeztek ilyen hajókra szert tenni. A magyar gyár Az 1857-es alapítású trieszti STT hajógyár alternatívájának épült a magyar "Ganz és Társa-Danubius" Gép-, Waggon-, és Hajógyár Rt. hajógyára Fiume-Bergudiban. A Danubius, illetve fő részvényese, a Magyar Általános Hitelbank az állami megrendelések reményében vállalta, hogy felépíti a megfelelő hajógyárat, amihez a magyar kormány ötven évre 10 000 m2 területet bocsátott ingyen a cég rendelkezésére. A Danubius megvette a fiumei Howaldt hajógyárat, és azt bővítette ki. A gyár eleinte csak kisebb méretű egységekre kapott megrendeléseket a haditengerészettől, ami arányos volt a magyar ipar kapacitásához mérve.