Könyv: Képírás - Fotóakadémia (Eifert János)
A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került táncosként a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, s a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja. Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé. Az 2020. április 19-ig látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös előadását is láthatta a közönség, amelyet követően Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be fotói világába a vernisszázsra érkezett látogatókat. Eifert János 50 éve fotózza a táncot - Librarius.hu. képzőművészet, kiállítás 2020-02-03 07:00 könyvbemutató, műhely, művészettörténet, néprajz, régészet, történelem 2020-02-18 07:00 emlékezet, helytörténet, könyvbemutató 2020-01-18 08:00
Eifert János 50 Éve Fotózza A Táncot - Librarius.Hu
Úgy érzem, a filmek esztétikájából tanultam a legtöbbet. Az a vizuális nyelv, amit a fotográfiámban használok, például Sára Sándor szellemi értékéhez közelít. Eifert János: Brooklyn Bridge Fénnyel ír és fénnyel fest? Igen, ezért is használom szívesen a képíró kifejezést. De nem a megnevezés, a címke a lényeg, hanem a tevékenység tartalma. Amikor a művész a mondanivalóját a legegyszerűbb, legerőteljesebb eszközökkel akarja elmondani. Már nem elég, hogy a fénykép a régi fotólexikonban megfogalmazottak szerint legyen tökéletes. Egy éles, színhelyes, kiegyensúlyozott kompozíciójú kép ettől még unalmas is lehet: ha nem élményszerű a befogadó számára, akkor továbbsiklik a szem. Megfigyeltem, hogy van olyan, aki nem a rendező által kitalált a sorrendben járja végig a kiállított képeket. Egy megragadja a figyelmét, és az szinte mágnesként vonzza. Zsűrizési tapasztalataim alapján szoktam mondani, hogy ha egy kép négy másodperc alatt nem képes megragadni a néző figyelmét, akkor az kihullik az emlékezetből.
A Kodak statisztikái szerint milliárdnyi felvétel készül nap mint nap, szerte a világban. A telefon, a digitális fényképezőgép mind olyan eszköz, amivel jó minőségben akár zseniális képek készülhetnek. Ezek szinte azonnal megjelennek például a Facebookon is, ahol mindenki láthatja, véleményezheti. Ez nem azt jelenti, hogy vége a fotográfiának, és már elértéktelenedett a minőség ebben az óriási tömegtermelésben. Éppen fordítva történik. A fényképezést már olyan művészetnek tekinthetjük (népművészetnek akár), amit már azok is magas szinten művelnek, akinek esze ágában sincs pályázni, vagy magukat fotóművésznek mondani. Ők egyszerűen a saját örömükre, a család, a barátok, a személyes élmények hatására fényképeznek, és ez nem jelenti, hogy rossz képek születnek, sőt. Az a lényeg, hogy akik közülük tudást és tehetséget mutatnak, azok már jó befogadói lesznek az igazán értékes képeknek. Nem lesznek versenytársak, nem darálják le az alkotóművészeket, hanem őket láthatjuk a kiállításokon. Manapság a környezetünk képekkel túlterhelt, de ezek már sokkal minőségibbek, mint korábban.