Mű Szerző Nélkül Kritika

MŰBÍRÁLAT - FILM - LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11. (Mű szerző nélkül. Német–olasz film. Rendező-forgatókönyvíró: Florian Henckel von Donnersmarck. ) Von Donnersmarck mozgóképes élettörténetéből épp az a drámai erő hiányzik, amely Gerhard Richter munkáit áthatja. Az ihlető biztosan ő volt, ám a végeredmény olyan didaktikus, mintha nem a festő nagy művei, hanem szocreál korszakának megtagadott mázolmányai szolgáltak volna mintául a rendezőnek. Tisztelt Olvasó! Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Élősködők – Kritika. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk. Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

1. Mű szerző nélkül kritika sharma
2. Mű szerző nélkül kritika rawat
3. Mű szerző nélkül kritika

Mű Szerző Nélkül Kritika Sharma

A sztori egy Kurt nevű német fiú életét követi, aki a "elfajzott művészek kiállításán" találkozik először a modern művészettel: a ma már klasszikusnak számító festőket Hitler Németországában egy olyan tárlatra gyűjtötték össze elrettentő példaként, amilyenért ma is sorba állna bármelyik vezető galéria. Ide is imádott unokanővére, egy igazi mintaárja hozza el, akit később még arra is kinéznek, hogy ő adja át a virágcsokrot a városba látogató Führernek – de a rendszer azt már nem tűri, ha valakinek kicsit megzavarodik a feje, mert a mentális betegség is épp olyan degeneráció, mint az expresszionista művészet, így hát ki kell irtani. Már ez a felvezetés a III. Mű szerző nélkül kritika malik. Birodalom eutanázia-bizottságával és ennek következményével is kitenne egy erős lélektani drámát, pedig ez még nem több prológusnál. Mű szerző nélkül (2018) -

Mű Szerző Nélkül Kritika Rawat

Mindenesetre a faágakként szerteágazó sztori miatt szinte lehetetlen minden spoiler nélkül írni a filmről, szóval aki egyáltalán nem szeretne megtudni semmit a sztoriról, az higgye el, hogy az év egyik legjobb filmjéről van szó, vegyen egy jegyet vagy kettőt, és itt hagyja abba az olvasást. Mű szerző nélkül kritika rawat. A sztori egy Kurt nevű német fiú életét követi, aki a "elfajzott művészek kiállításán" találkozik először a modern művészettel: a ma már klasszikusnak számító festőket Hitler Németországában egy olyan tárlatra gyűjtötték össze elrettentő példaként, amilyenért ma is sorba állna bármelyik vezető galéria. Ide is imádott unokanővére, egy igazi mintaárja hozza el, akit később még arra is kinéznek, hogy ő adja át a virágcsokrot a városba látogató Führernek – de a rendszer azt már nem tűri, ha valakinek kicsit megzavarodik a feje, mert a mentális betegség is épp olyan degeneráció, mint az expresszionista művészet, így hát ki kell irtani. Már ez a felvezetés a III. Birodalom eutanázia-bizottságával és ennek következményével is kitenne egy erős lélektani drámát, pedig ez még nem több prológusnál.

Mű Szerző Nélkül Kritika

És bár a film végig hajlik a líraiságra, végig a határán táncol annak, hogy átessen a giccs területére, az erős és nem hatásvadász, hanem borzasztóan hatásos sztori ezt képes megakadályozni, ha vannak is pillanatnyi túlkapások. (Például egy túl szép szexjelenet, de az meg legalább nem pont olyan, mint az összes többi filmben, és ezért az ember hajlandó ezt-azt megbocsátani. ) Amúgy is: a lenyűgöző történeten kívül is minden a helyén van: Max Richter csodálatos zenéje, az unokanővért játszó Saskia Rosendahl rövid, de hipnotikus alakítása, a remek és szuggesztív mellékszereplők, a szinte jelentéktelen mellékepizódok (például a politikusok posztereinek felgyújtása), a humor (Kurt anyósának jeleneteiben) – minden. 2019. október 10. csütörtök. Mű szerző nélkül kritika sharma. 1:33 Frissítve: 2019. 2:43 A mű alapjául az 1932-ben Drezdában született Gerhard Richter, az utolsó igazán nagy német festő élete szolgált, akit a rendező a filmben Kurt Barnertnek nevezett el, és akit Tom Schilling alakít (közepesen). A történet Kurt kisgyermekkorában kezdődik, azon a hírhedté vált kiállításon, amelyet 1937-ben nyitottak meg Münchenben Elfajzott művészet címmel: Kandinszkij, Klee és mások remekművei közt sétál a kisfiú nagynénjével, a látogatókat pedig épp egy náci "szakember" kalauzolja, aki a hitleri kultúrafelfogás jegyében kifejti, hogy ha nevezett alkotók így látják a világot, akkor elmebetegek, és ebben az esetben ki kell vonni őket a társadalomból, vagy ha nem így látják, de ennek ellenére is így ábrázolják – absztrakt módon –, akkor pedig bűnözők, és ezért kell kivonni őket a társadalomból.

Donnersmarck továbblép, a náci múltban megjeleníti a drezdai ter­ror­bom­bázást, a náci pártba belépő opportunisták tragédiáit a felmentés legcsekélyebb árnyéka nélkül. Hogy a történelmet egyre inkább a mű­vé­szettörténet váltja fel a filmben, nem lehet eléggé sajnálni. A rendező az NDK és a művészet kap­cso­la­tával demonstrálja a sematizmust, majd jön az NSZK és a művészet. Ismeretterjesztésnek kevés, drámai alapanyagnak is. Sajnos a művészetről szóló filmek sokszor elfelejtik, hogy a film is művészet, és ha eszközeivel nem nő fel a feladatához, akkor hiteltelen lesz, akár önmaga paródiája. Ellenpélda: a szintén német Tom Tykwer érzékien plasztikus világot alkotott a Parfüm megfilmesítésekor, ami jól működött. Persze Donnersmarcknak nem a művészet a fontos, hanem annak meg­jelenítése, hogy rétegződnek a sorsok, hogy rakódik egymásra egy társadalom múltja, hogy keresztezik egymást a múlt bűnei, hova vezet, ha nem vagyunk elég bátrak feltárni a múltat. Mű Szerző Nélkül Kritika – Mű Szerző Nelkul Kritika Per. De ennek a célnak a sikeres eléréséhez hitelesebb és mélyebb karakterek kellenének, nem történelmi demonstrációs figurák.