A Magyar Szent Korona És A Koronázási Jelvények - Könyvkiadó - Országgyűlés
MŰVÉSZET / Iparművészet kategória termékei tartalom: Tóth Endre régész professzor nagymonográfiája a magyar Szent Koronáról és a koronázási jelvényekről több évtizedes kutatómunka eredményeként született meg. Az impozáns képanyaggal rendelkező, egyszerre tudományos igényű és olvasmányos kötet több mint száz, eddig még nem publikált, újonnan készített fotóval bővült. A számos részletfotót, ábrát, magyarázatot, kiegészítő táblázatot is tartalmazó könyv a magyar királyság megalapításától a koronázási szertartásokon keresztül a közelmúltig terjedően, több aspektusban és számos európai kitekintéssel tárgyalja a Szent Korona keletkezésének rejtélyeit, valamint a jogar, az országalma, a palást és a koronázási kard történetét. A témában évtizedek óta nem látott napvilágot ilyen nagy volumenű tudományos kiadvány, mint Tóth Endre összegző munkája, amelyet a szerző néhai mesterének, a magyar őstörténet neves kutatójának, László Gyulának ajánl. A kötet az Országház Könyvkiadó Nemzet Főtere Kézikönyvek sorozatának első része.
Tóth Endre Szent Korona New
Női korona volt, feltehetően I. Géza bizánci származású felesége kapta. A mai korona felső részén lévő keresztpánt viszont - amelyen apostolok képe látható - az 1050-es években készülhetett, görög műveltségű itáliai ötvösmester keze munkájaként, s ez minden bizonnyal Szent Istvánhoz köthető. Feltételezhető tehát, hogy amikor a koronázási jelvényeket először összeállították, az említett bizánci koronát azzal tették szentté, hogy összekötő pántként beleépítették a Szent István-i korona részeit. Ezért nevezték IV. Béla uralkodásától fogva szentnek a koronát. Tóth Endre a többi koronázási jelvényről is szót ejtett. A koronázási palást eredetileg kazula (zárt miseruha) volt, s 1031-ben, István és Gizella trónra lépésének 30. évfordulóján ajándékozhatta a királyi pár hálaadásként a székesfehérvári Nagyboldogasszony-templomnak. Az országalma a világmindenséget és a hatalmat szimbolizáló jelkép a római kortól kezdve. Bár évszázadok óta a királyi jelvények között szerepelt, legtöbbször helyettesítették valamivel (például lándzsával).
Tóth Endre Szent Korona El
A koronázás egyházi szertartás volt. Előtte az uralkodó három napig böjtölt. A szertartás kezdetén István liturgikus ruhát öltött magára (fehér albát, cingulust, stólát és köpenyt), majd az érsek és püspökök átadták neki a fejedelmi jelvényeket, a jogart, az országalmát, a kardot, s a trónhoz vezették. A szertartás középpontja a felkenés volt. Ez volt az az aktus, amit kizárólag a pápa engedélyezhetett, mégpedig oklevéllel (valószínűleg ez tartalmazhatta az esztergomi érsekség megalapításához való jogot is). Tehát az Árpád-kor elején még a koronának magának nem volt különösebb jelentősége a felszentelés szempontjából, csak a felkenésnek. Tóth Endre rámutatott: a történészek véleménye megoszlik a Hartvik-legenda szerinti hagyomány valóságalapjáról (mely szerint Asztrik a pápától koronát kért Istvánnak). Főként azzal kapcsolatban alakultak ki eltérő vélemények, hogy a korona mai formájában került-e első királyunk fejére, illetve hogy miért nevezték a XIII. századtól szentnek a koronát. Ma a kutatók többsége úgy tartja, hogy a korona két részből áll, alsó része 1072-73-ban kerülhetett Magyarországra; bizánci eredetű, tehát nem Szent István-kori.
Tóth Endre Szent Korona 1
A koronázási jelvényekről és a koronázási szertartásról tartott előadást a veszprémi Szaléziánumban az érseki levéltár és a Boldog Gizella Egyházmegyi Gyűjtemény rendezésében Tóth Endre, a történettudományok kandidátusa, aki 15 éve intenzíven foglalkozik a koronával és a koronázási jelvényekkel. A történész kiemelte: Európában egyedülálló történelmi és egyháztörténeti-, egyházművészeti értéket képvisel az a magyar koronázási együttes (korona, jogar, országalma, kard, palást, koronázási kereszt), amelyet évszázadokon át összetartozóként őrzött népünk a történelem viszontagságai közepette. A koronázás 1001-ben minden bizonnyal valamelyik egyházi ünnepen - pünkösdkor, vagy Nagyboldogasszony ünnepén - történhetett, valószínűleg Esztergomban. Szent István akkor már három éve az ország tényleges ura volt. A koronázásnak külpolitikailag volt igen nagy jelentősége, mivel felhatalmazást adott a független magyar egyházszervezet megalakításához. A középkorban azt az országot tekintették ugyanis függetlennek, amelynek független egyházszervezete volt; azaz érseke, érseki tartománya, és azon belül püspökségei - mutatott rá az előadó.
[2] 1999-ben a történelemtudomány kandidátusa lesz, majd 2010-ben az MTA doktora. [3] Kandidátusi értekezését, "Adatok Pannonia történeti földrajzához", [4] nagydoktori értekezését pedig "Studia Valeriana. A dunántúli belső erődök kutatásának eredményei és következményei Valeria tartomány történetében" címmel írja. [5] 2011-ben nyugdíjba vonul a Nemzeti Múzeumból. 2012-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán egyetemi docensnek nevezik ki. [6] [7] Tudományos és közéleti tagságai [ szerkesztés] Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat titkára 1982–1997 Koronabizottság titkára 1993–2002 MTA Régészeti Bizottság, tagság 1992–2002 MTA Pécsi Régészeti Albizottság, tagság 1989 – Szombathelyi Tudományos Társaság tagja 1999 – Panniculus Régiségtani Egylet elnöke, Szombathely 1994 – Archaeologiai Értesítő szerkesztőbizottsági tagság 2000 – [2] Kutatási területe [ szerkesztés] Pannonia római kori régészete és története; a tartomány késő antik anyagi kultúrája, római epigráfia.