A Baader Meinhof Csoport
Film a Baader-Meinhof csoportról 2009. március 3. 14:15 Írta: A budapesti Goethe Intézetben járt Astrid Proll annak kapcsán, hogy március 11-én a német filmhéten – és egy nappal később a magyarországi mozikban – bemutatják az Uli Edel rendezte, A Baader-Meinhof csoport című, német–francia–cseh koprodukcióban készült filmet. Astrid Proll Astrid Proll tizenöt éve képszerkesztőként és fotósként dolgozik különböző lapoknak, de egykor a német RAF, a Vörös Hadsereg Frakció szélsőbaloldali diákmozgalomból alakult terrorista csoport tagja volt. Astrid Proll az mti nek nyilatkozva hangsúlyozta: nem a film népszerűsítése miatt van Budapesten. Hozzátette: a film tényeken alapul, de nem minden igaz benne. A 61 éves Proll 1969-ben csatlakozott a RAF-hoz, bankrablásért később két részletben (1971–74 és 1978–80) összesen öt és fél évet ült börtönben. Kiszabadulása után megszakította kapcsolatát a frakcióval, civil lett, dolgozott a Tempo, a Der Spiegel és a Time magazinnak is. 2004-ben önálló fotóalbuma jelent meg Németországban Jancsi és Juliska.
A Baader Meinhof Csoport
A németországi fiatalok jelentős része egyetértett az neo-marxista RAF elveivel-erőszakos módszereit azonban elítélték. Néhány mondatban, elejtett megjegyzésben ezek a kétségbevonhatatlan tények megjelennek a filmben, azonban úgy és olyan formában, mintha a rendezők csak "kötelességszerűen", önmagukat védve biggyesztették volna oda őket. Félreértés ne essék, A Baader-Meinhof Csoport című film nem népszerűsíti a terrorizmust, sőt elkészítésének célja pont ennek az ellenkezője. Gyakorlatilag azonban a film nagy része néhány a diákmozgalmakból kiszakadt, azok perifériájára sodródott terrorista szemszögéből követi végig az eseményeket. Ártatlan és idealista "városi gerillaként" mutat be egyszerű és sunyi (mert lesből és névtelenségbe burkolózva támadtak) gyilkosokat. És a gyilkos akkor is gyilkos, ha tetteit nemes elvekre hivatkozva követi el. A RAF és követői nevéhez közel hatvan ártatlan német és amerikai állampolgár, katona, ügyvéd, ügyész, rendőr és civil meggyilkolása köthető. Ezenkívül robbantásaikkal, emberrablásaikkal és fegyveres támadásaikkal – amelyeknek egy része, főképp a terroristák második és harmadik generációja körében már polgári célpontok ellen irányult – számos embert sebesítettek, testileg és lelkileg nyomorítottak meg.
Baader Meinhof Csoport T
Baader Meinhof Csoport 8
Annak idején németórán egy hosszú cikket hozott a tanár, ami lenyûgözõen érdekes volt, azóta vártam egy ilyen filmre. SPOILER Én hiányoltam belõle azt, hogy ki támogatta õket anyagilag (KGB? Stasi? mindkettõ? civilek? és utóbbiak miért? ), mert igazából annyit látni, hogy bújkálva utazgatnak, Róma, Jordánia, Belgium, Stockholm. Viszont végig az járt a fejemben, hogy az ilyen hõbörgõ fiatalok miért is maradnak a kényelmes nyugaton és miért nem költöznek át álmaik NDK-jába vagy SZU-jába. Persze a cél nyilván az volt, hogy a zavaros ideológiára hegyezzék ki a dolgot és még véletlenül se ébresszenek szimpátiát a RAF iránt, ez nem is könnyû, mert valóban mintha maguk sem tudták volna, mit akarnak. A RAF generációk közötti szembenállás ábrázolása remek, a film vége is ügyes.
Mondjuk, hogy ezek csak szólamok a sajtónak, a reklámkampány részei. Úgyhogy azt hiszem, már két indok miatt is semlegesítődik az úgynevezett 'komoly történelmi film' vonal: először is Barthes – mint már oly sokszor mondtam – már a hetvenes években végérvényesen kinyírta a szerzőt, úgyhogy lényegileg tök mindegy, hogy az mit mond alkotásáról. Másodszor pedig, ha netán nem fogadnánk el a francia gondolkodó elméletét, a szerzők létrejött és önálló életet élő művük által írják felül azt, amiről beszélnek. Ha valóban felelősségvállalás lenne a film, akkor egy ügyes dramaturgiában az elején szimpatikusnak tartott karakterek észrevétlenül váltanának negatív színezetűre, hogy a film végén ne sajnáljuk őket, hanem egyet értsünk jogos végzetükkel. Csakhogy, minden sablon, agresszivitás, túlzás és demagógia ellenére egy szemernyit még a megszállott Baader is szimpatikus marad. Úgy vélem ideje lenne tudatosítani magunkban, hogy az egyes műalkotások a publikum elé kerülve elkezdik ezerarcú, ám önálló életüket élni.