viktornyul.com

Csokonai Vitéz Mihály Reményhez Szöveg

July 2, 2024
  1. Markaz Általános Iskola
  2. Házi Meggyes Pite

2020. 04. 14. 2 perc, 2017 Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versét Barbinek Péter adja elő.

Csokonai Vitéz Mihály Reményhez Elemzése

Keresés Súgó Lorem Ipsum Bejelentkezés Regisztráció Felhasználási feltételek Tudásbázis Magyar nyelv és irodalom Irodalom Tananyag választó: Irodalom - 7. osztály A líra Műnemek és műfajok Az elégia Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (Tesztfeladatsor) Áttekintő Fogalmak Feladatok Módszertani ajánlás Jegyzetek Jegyzet szerkesztése: Eszköztár: Petőfi Sándor: Csokonai - szöveggyűjtemény Hírmagazin Pedagógia Hírek eTwinning Tudomány Életmód Matematika Természettudományok Társadalomtudományok Művészetek Sulinet Súgó Sulinet alapok Mondd el a véleményed! Impresszum Médiaajánlat Oktatási Hivatal Felvi Diplomán túl Tankönyvtár EISZ KIR 21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3. 1. 1-08/1-2008-0002)

Csokonai Vitéz Mihály Reményhez Vers

A reményhez (Hungarian) Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárciszokkal Végig ültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.

Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez Verselemzés

Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.

Csokonai Vitéz Mihály Reményhez Elemzés

Ez pedig hangulati, érzelmi elkomorulást érzékeltet. A 2. és a 3. versszak ellentétpárhuzamot alkot egymással: ugyanaz jön vissza a 3. versszakban, amit az előzőben láttunk, csak negatív előjellel. Azt látjuk, hogy a csörgő patakkal a kiszáradt forrás áll szemben, a zöld fákkal a kiszáradt fa, a friss rózsával a hervadt rózsa, a tavasszal a tél, az égi boldogsággal a gyászos ének. Így például az alábbi sorok megfeleltethetők egymásnak: "Csörgő patakokkal fáim éltetéd" <––> "Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak" "Repkedtek a friss meleggel rózsáim felé" <––> "Jaj, de friss rózsáim elhervadtanak" "Rám ezer virággal szórtad a tavaszt" <––> "Tavaszom, vígságom téli búra vált" "Lilla szívét kértem, s megadá az ég" <––> "Óh! csak Lillát hagytad volna, csak magát nekem" Ez a két középső versszak drámai értékszerkezetre épül: hasonlít egy antik tragédiához, ahol az értékgazdag állapotból a végén az értékvesztésbe, értékszegénységbe jutunk. Csokonai mindkét állapotot egy költői képpel, a kerttel ábrázolja, amely egy metafora: nem valóságos kertet jelent, hanem a lírai én belső világát.

Ám a költő, mint utóbb belátja, mindezzel a jóval csak áltatta magát: Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. A fenti képsor az előző versszak sorait visszájára fordítja. A kert pusztulása, amely télen bekövetkezik, párhuzamba van állítva az álmaitól, reményeitől megfosztott lélek sivárságával. Akárcsak a lélek, a természet is elveszti szépségét, értékeit, kietlenné válik. A tél a pusztulás, a halál szimbóluma. Nem csupán a szerelmi csalódás fájdalma szólal meg ezekben a sorokban, hanem az összes többi meghiúsult remény és terv is. Minden összetört illúzió és reménytelen vágy emléke föltolul a lírai énben, s keserűséggel tölti el a lelkét. A legnagyobb fájdalom azonban mégiscsak Lilla elvesztése: Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. A 2. versszak jelenti a csúcsot, a tömény gazdagságot, melynek a 3. versszak tökéletes ellentéte: a fájdalom, hervadás, lehajlás, megfogyatkozás hangja szólal meg benne.

viktornyul.com, 2024

[email protected]