Holdblog | Befektetés Minden Mennyiségben
Azonban ehhez a győzelemhez az emberek gondolkodásának is meg kellene változnia. Az egység végén levő három pont visszarántja a költőt a valóságba. Újra a város peremén járunk. A költő sorsközösséget vállal, s kimondja a költő feladatát: egy szebb jövőről kell írnia, buzdítania kell. A Téli éjszaka című költeményben már címben megjelennek József Attila külváros verseinek jellemző elemei: a tél és az éjszaka, illetve az ehhez asszociációként társuló sötétség is. A költemény, nem tipikusan indul, egy felszólítással kezd. A költő valójában önmagát szólítja fel, de ez a felszólítás csak a költemény végén nyer értelmet. Látszólag nem kapcsolódik a vershez. Majd egy tájat tár elénk a költő, melyben a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár az életet, a mosolyokat a szépségeket jelenti. De a versbeli jelen időszaka a tél, amikor nagyon mély csend, keménység, hidegség uralkodik. De a nyár emléke megmaradt. József Attila így ír erről: "mert annyi mosoly, ölelés fönnakad / a világ ág-bogán. "
József Attila Téli Éjszaka Elemzés
Például a Téli éjszaka című költeményében így ír: "A kék vas éjszakát már hozza hömpölyögve" vagy "Ezüst sötétség némasága" Költeményeiben megjelenik valamilyen forradalmi gondolat, társadalmi igazságtalanság. Például a Külvárosi éj című versében a kocsma leírásánál jelenik meg forradalmi gondolat: "napszámos virraszt egymaga. / Szundít a korcsmáros, szuszog, / ő nekivicsorít a falnak, / búja lépcsőkön fölbuzog, /sír. Élteti a forradalmat. " Komplex képeket használata szintén jellemző. Ez azt jelenti, hogy a költői eszközöket nem lehet szétválasztani, emiatt konkrétan nem lehet értelmezni. Hangulatot áraszt többnyire. Ilyen például a Külvárosi éjben található: "Akár a hült érc, merevek / a csattogó vizek. / Kóbor kutyaként jár a szél, / nagy lógó nyelve vizet ér / és nyeli a vizet. ". Továbbá közös jellemzője a külváros verseknek, hogy József Attila állandóan váltogatja a konkrét és látomásos elemeket, így ez a kettő egybemosódik. Tehát az éjszaka jelentheti a konkrét sötétséget, de jelentheti az ott élők szellemi sötétségét, a kilátástalanságot, vagy a reménytelenséget.
József Attila Tel Aviv
Adj szót, vigaszt, ha van falatot, derűt, tudást, vagy békítő kezet, mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted, hogy nő vetésed, hozva dús kalászt, s meggazdagítva lelked asztalát. Csoda történik: minél többet adsz, Te magad annál gazdagabb maradsz. Tavasz van! Gyönyörű! József Attila verse Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, FEBRUÁR SZABÓ T. ANNA verse Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél! Zsendül a földben a nedv, fut a vér, bizsereg a magban a lomb meg a fény – túlvagyunk lassan a tél nehezén. Olvad a hó, fenn fordul a nap, kiböködi a hideg csillagokat, döccen a vén föld rossz kerekén – túlvagyunk mégis a tél nehezén. Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét. Óvtuk az otthon csöpp melegét. Biccen az új ág, zsenge remény: túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén? Jön, jön a szél, friss föld szaga száll, létre gyötörte magát a halál, nincs lehetetlen, van te meg én – túlvagyunk, látod, a tél nehezén. HÓTALAN A HEGYEK INGE Nagy Gáspár verse Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan, se hó, se hold nem világol – amíg fölragyog a jászol hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén – rí Boldizsár, Menyhért meg én.
Csengés emléke száll. Az elme hallja: Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja a pántos égbolt lógó ajtaját, melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma, csak dőlt a nyáron át. Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka. Ezüst sötétség némasága holdat lakatol a világra. A hideg űrön holló repül át s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? Összekoccannak a molekulák. Milyen vitrinben csillognak ily téli éjszakák? A fagyra tőrt emel az ág s a pusztaság fekete sóhaja lebben - - varjucsapat ing-leng a ködben. Téli éjszaka. Benne, mint külön kis téli éj, egy tehervonat a síkságra ér. Füstjében, tengve egy ölnyi végtelenbe, keringenek, kihúnynak csillagok. A teherkocsik fagyos tetején, mint kis egérke, surran át a fény, a téli éjszaka fénye. A városok fölött a tél még gőzölög. De villogó vágányokon, városba fut a kék fagyon a sárga éjszaka fénye. A városban felüti műhelyét, gyártja a kínok szúró fegyverét a merev éjszaka fénye. A város peremén, mint lucskos szalma, hull a lámpafény, kissé odább a sarkon reszket egy zörgő kabát, egy ember, üldögél, összehúzódik, mint a föld, hiába, rálép a lábára a tél... Hol a homályból előhajol egy rozsdalevelű fa, mérem a téli éjszakát.