Varnai Zseni Csodak Csodaja
" Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat" Várnai Zseni: Csodák csodája Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél. Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár! Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés… tavasz!
- Csodák csodája – Szépítők Magazin
- Várnai Zseni: Csodák csodája ~ Pozitív gondolatok
- Várnai Zseni: Csodák csodája » Virágot egy mosolyért
- Várnai Zseni: Csodák csodája | Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség
- Várnai Zseni: Csodálatos » Virágot egy mosolyért versek, idézetek
Csodák Csodája – Szépítők Magazin
Azután mégis megszülettél. Életre keltél, mint a márvány az alkotó művész kezéből, élő szobor, földi szivárvány, fényből, erőből ötvözötten megszülettél, mint képzeletben álmodtalak, egyetlen férfi: gyerekem, nagy örök, szerelmem! (1936. ) Várnai Zseni: Csodák csodája Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél. Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár!
Várnai Zseni: Csodák Csodája ~ Pozitív Gondolatok
Várnai Zseni: Csodák Csodája &Raquo; Virágot Egy Mosolyért
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés... tavasz! Várnai Zseni: Ma fölriadtam éjszaka Ma fölriadtam éjszaka, s nem tudtam elaludni, egyszerre elkapott a vágy: csak futni, messze futni, hiszen mindkettő messze van, aki szívemnek drága, jaj futni, futni messzire fiam, lányom nyomába. És elfogott a rémület: hiába rázom rácsom, én itt vagyok, ők messzire, mindkettő más határon, nem érhetem el őket én, oly végtelen a tenger, és Párizs egyre távolabb, s egyre törpébb az ember. Fiam a föld másik felén, nem lehet oda szállnom, nagy út az még a napnak is átkelni fél világon. Mikor minékünk alkonyul, ott virrad már a hajnal, azért, hogy nem találkozom álmomban a fiammal. Átkelni a nagy tengeren a lelkem is elfárad, - talán sohasem látom őt! - jajdul bennem a bánat, - lehet, hogy addig meghalok, mire szabad lesz menni... ó szörnyű, hosszú éjszaka, mikor fogsz reggeledni!?
Várnai Zseni: Csodák Csodája | Ágfalvi És Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség
VÁRNAI ZSENI: CSODÁK CSODÁJA Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél. Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár! Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés… tavasz!
Várnai Zseni: Csodálatos &Raquo; Virágot Egy Mosolyért Versek, Idézetek
"Tavasszal mindig arra gondolok, / hogy a fűszálak milyen boldogok: / újjászületnek, és a bogarak, / azok is mindig újra zsonganak, " Ezen a héten a 126 éve született Várnai Zseni gyönyörű vallomását ajánljuk. Peterdi Andor író felesége, Peterdi Gábor festő, grafikus és Peterdi Mária író, műfordító édesanyja. Várnai Zseni színésznőnek tanult, de soha nem lépett színpadra, tisztviselőként dolgozott, és mellette írt. A Nyugatban csak néhány verse jelent meg, de a folyóirat meghatározó szerzői közül többen is elismerő kritikákat írtak róla. "E verseskötet asszonyszerzőjének kettő az érzésbeli erőssége. Az első, az elemi és magával ragadó, az anyai érzésnek, a részvétnek, a gyöngék szenvedése fölött gördülő könnyeknek a bugyogása. A másik erőssége a szokottabb és az előbbiek mélységeihez csak néha jutó hangulat-versek" – írja Tersánszky J. Jenő a Nyugatban Várnai Zseni Ím, itt az írás! című kötetéről. S valóban, a költőnő érzelmeinek mélysége arcul csapja az olvasót, és mintegy szembesíti a körülötte lévő világgal, amelyre érdemes rácsodálkozni: "Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, / hogy éreztessem, ahogy érezem / ez illatot, e fényt, e nagy zenét, / e tavaszi varázslat ihletét, / mely mindig új és mindig ugyanaz: / csodák csodája: létezés… tavasz! "
Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél. Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár! Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés… tavasz!