Utolsó Vacsora – Wikipédia
Tovább olvasom Leonardo és az Utolsó vacsora Fordította: Makovecz Benjamin Megjelenés dátuma: 2014-06-06 Terjedelem: 416 oldal Súly: 660 gramm Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ ISBN: 9789633550465 4 900 Ft 3 920 Ft Állandó 20% kiadói kedvezmény Nem rendelhető Milánó, 1496. A negyvennégy esztendős Leonardo da Vinci ekkorra már híres arról, hogy elvállalt megbízatásait képtelen teljesíteni. De a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában három év alatt mégiscsak befejezte az Utolsó vacsorát. Ez a freskó közel hét méter széles; Leonardo még soha nem próbálkozott ilyen irdatlan nagy felülettel, sőt a freskófestés bonyolult, fizikailag is emberpróbáló technikájában sem volt semmiféle tapasztalata. Az Utolsó vacsora több mint öt évszázad alatt az emberiség egyik legfontosabb és legismertebb művészeti, vallási és kulturális ikonja lett. A művészeti csoda mögött azonban ott húzódik egy valóságos és mélységesen emberi vonulat: Milánó történelmének és Leonardo életének sorsdöntő fontosságú eseményei.
- Leonardo da vinci utolsó vacsora
- Az utolsó vacsora leonardo da vinci
- Leonardo az utolsó vacsora
- Leonardo utolsó vacsora kép
Leonardo Da Vinci Utolsó Vacsora
Galéria Szerkesztés Az utolsó vacsora orthodox oltárkép Carl Heinrich Bloch: Az utolsó vacsora ( 19. század vége) Jegyzetek Szerkesztés Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 46–47. o. ISBN 963-9257-19-2 Kapcsolódó szócikkek Szerkesztés Utolsó vacsora terme
Az Utolsó Vacsora Leonardo Da Vinci
Leonardo Milánóban: a Sziklás Madonna és az Utolsó vacsora Leonardo 1481-ben elhagyta Firenzét, és kisebb megszakításokkal mintegy két évtizedig, 1498-ig Milánóban alkotott, többnyire a várost irányító Sforzák számára. Első megbízatása egy Francesco Sforza emlékének állítandó lovas szobor volt, de ez, a későbbi Trivulzio-emlék hez hasonlóan, nem valósult meg. Ez volt Leonardo első milánói korszaka, amelynek elején több portrét is festett. Ezek jellegzetessége, hogy általában teljesen egynemű, sötét háttér előtt bontakoznak ki az éles fénnyel megvilágított alakok, amilyen a Zenész portréja (Milánó, Pinacoteca Ambrosiana), vagy a Hermelines hölgy (Krakkó). Legfontosabb alkotása az 1480-as években az úgynevezett Sziklás Madonna volt. Ezt, az 1483-1486 körül készült festményt tekinthetjük az első érett reneszánsz alkotásnak, amelyben Leonardo minden szempontból meghaladta a quattrocento festészetét. A háttérben kibontakozó fantasztikus, teljesen kietlen sziklás táj megalkotásában minden bizonnyal nagy szerepet játszott, hogy Leonardo Milánóban járva szembesült az Alpok meredek, a toszkán tájhoz képest hihetetlenül magas hegycsúcsaival.
Leonardo Az Utolsó Vacsora
Leonardo maga így írt a gesztusok szerepéről:? A kezek és a karok fejezzék ki minden mozdulatukban mozgatójuk szándékát, amennyire csak lehetséges; mert aki elevenen érez mindent, velük kíséri belső szándékának minden mozdulatát.? Az apostolok és Jézus ruhájának színei, illetve e színfoltok elosztása a képen, a négyszer hármas ritmust követi: minden csoporton belül ritmikusan ismétlődik a kék, zöld, sárga és vörös színek sorozata. Nem sematikusan, mint Giotto padovai freskóin a Scrovegni-kápolnában, hanem változatosan. A falkép tehát minden szempontból követi Leonardo komponálási elveit. Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora
Leonardo Utolsó Vacsora Kép
Ross King könyve, a Leonardo és az Utolsó vacsora a mester Milánóban töltött öt esztendejét és a világ leghíresebb művészeti alkotásának megszületését eleveníti fel. Idézet, kritika, recenzió helye. Kis türelmet kérünk. (a szerk)
Ebbe a kietlen tájba helyezte négy alakból álló kompozícióját, amely az egyik első példája annak a gúla kompozíciónak, amely a 16. század elején már nemcsak Leonardo, de Michelangelo és Raffaello komponálási módszerének is alapelemévé vált. A gúlakompozíció alkalmazásának lényege, hogy a középpont felé emelkedő, a síkban háromszöget alkotó forma térben is szabályossá válik, és a középső alak, ez esetben Mária köré szerveződő csoport kiegyensúlyozott összképet ad. Leonardo kompozíciója mégsem statikus: a szereplők mindegyike jellegzetes gesztussal irányítja a figyelmet, amelynek eredménye az, hogy a szemlélő mintegy végigjárja a képet: a Madonna arcától elindulva, kinyújtott bal kezének lefelé fordított kézfeje az angyalra és a gyermek Keresztelő Jánosra irányítja a figyelmet, az ő áldó és mutató mozdulatuk pedig az imádkozó, féltérdre ereszkedő gyermek Jézusra irányul. Leonardo ezen a képén már pontosan alkalmazta a későbbi írásaiban olvasható festészeti eszközöket: a két gyermek ruhátlan testének plaszticitását az oldalról beeső fény által keltett vetett árnyékok teremtik meg, és ezek az árnyékok a testek alapos anatómiai megfigyeléséről, az izmok elhelyezkedésének pontos ismeretéről tanúskodnak.