Kosztolányi Dezső Gondolata
Menekülés ez és valami szent mánia. Narkotikum a gyötrő kínok ellen. » (Kárpáti Aurél. Pesti Napló. 1935. ) – Írótársainak úgyszólván egyöntetű csodálatát halála után egy évvel, a következő nyilatkozat fejezte ki legjellemzőbben: «Életműve itt van, hat, nem lehet többé megkerülni. Magyarországon többé nem lehet egészen úgy írni prózát, mint írtak Kosztolányi munkássága előtt. A munka, melyet végzett, korszakalkotó. A szót megmértem, s nyugodt lelkiismerettel írtam le. Egy nagy író életműve természetesen egyenetlen. Csúcsok és lapályok váltakoznak benne. De az egész, mélységeivel és magasságaival, meghódított tartomány, amelyről tudni kell mindenkinek, akinek köze van a magyar nyelvhez és az emberi lélekhez. » (Mámi Sándor. Pesti Hirlap. 1937. ) Kiadások. – Kosztolányi Dezső legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Boszorkányos esték, A szegény kisgyermek panaszai, Bolondok, Bűbájosok, A véres költő, Pacsirta, A bús férfi panaszai, Aranysárkány, Édes Anna, Alakok, Zsivajgó természet, Esti Kornél, Bölcsőtől a koporsóig, Összegyűjtött költeményei, Tengerszem.
Csakúgy, mint ahogy a halottbúcsúztató szövegformula "kipontozott" részei adnak teret az egyedi megjelenítésének, egy valójában általános vagy inkább átlagos ember esetében is. A vers bonyolult szerkezete az eltérő sorszámú versszakokban és az eltérő sorhosszúságban is megnyilvánul. Mindkettőt a gondolatritmus határozza meg, csakúgy, mint a soráthajlásokat. A vers rímei, Kosztolányira jellemzően, néhol finom (pl. "meghalt – megcsalt", "hő volt – ő volt"), néhol uralkodó jellegükkel tűnnek ki a szövegből ("nincs már – kincstár", "vegyszer – egyszer"). Allúzió: utalás a műben valamilyen meg nem nevezett fogalomra, eseményre vagy személyre; a szándékos ráutalás értelmét a megfejtéssel nyeri el. Enjambement: "áthajlás" (fr. ) szóból;, a költészetben a versmondat és a verssor határának eltérésén alapuló költői eszköz, a gondolat nem ér véget a sorvégen, hanem "áthajlik" a következő sorba vagy szakaszba. Gondolatritmus: hasonló, ellentétes vagy fokozást tartalmazó gondolatok egymást követő, tudatos szerkesztésű rendszere, a szöveg szabályosan ismétlődő ritmuskeltő megoldása.
Az ódaivá emelkedő zárás ennek a gondolatnak a nagyszerűségét hivatott érzékeltetni. Marcus Aurelius: Marcus Aurelius: filozófus, Kr. u. 161—180 között római császár; fő műve: Elmélkedések
A kötet megrázó alkotása az 1933-ban született Halotti beszéd. A cím kettős jelentésű. Egyrészt utal arra a funkcionális szövegformára, amely a temetésen hangzik el a halott búcsúztatására. Másrészt irodalomtörténeti vonatkozása van, hiszen a "csuklyásarcú névtelen" kifejezés a Pray-kódexben felfedezett egyik nyelvemlékünk szerzőjét és művét idézi. Középkori nyelvemlékünk első sora és a népmesék kezdőformulája közé illesztve az emberi létezés egyszeri, megismételhetetlen csodája, valamint a közös sors tragikuma felett érzett tehetetlenség szólal meg. " Látjátok feleim" "Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. " A vers igazi szépsége éppen ebben a bonyolult, kultúrtörténeti utalásokból és asszociatív képekből építkező szerkezetből árad ("Ami szép, az nehéz"). A kapcsolatok, allúziók lényegében egy évmilliók óta azonos módon bekövetkező esemény időbeli végtelenjét ívelik át. A kettős szerkezet értelmezése a pap beszédének és a laikus beszédének párhuzamosságából ered. Igaz ugyan, hogy a laikus beszéde is kettős tartalmú.