Füst Milán Verse Of The Day
Jöjjön Füst Milán: Este van verse. Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét… Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér. S elrendeződik-e? – felelj rá, hogyha tudsz. Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld S mi apró-cseprő volt: felszívatik. S egyetlen hang donog: hogy este van. S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, Mert jó valék. Füst milán verse of the day. Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat Nem törtem meg, ha ingadoztam is… Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, – Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem… A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, – Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé.
Újraolvasó: Füst Milán: A Jelenés (Vers, 1946) | Hírek | József Attila Könyvtár - Dunaújváros
A költői ihlet, az oeuvre alakulásának szempontjából mindegyik olvasat érvényes, tehát olyan pluszt ad, amiről egyelőre még nem igazít el az örvendetesen gyarapodó Füst-szakirodalom. Füst Milán befogadástörténetének közhelye, hogy ő magányos bolygó volt a modern magyar líra kozmoszában, amely fáradhatatlanul járta a maga útját önmaga körül, miközben szemlélői nem látták, csak érezték, s mozgásának magyarázatát sejtésekkel igyekeztek megközelíteni. Nélkülözhetetlen ez a megérző és sejtető kortársi méltatás is, de arra a csillagászatra emlékeztet, amely az űrbéli mozgásokból és devianciákból következteti, hogy közegükben egy égitestnek kell lennie, amelynek megfigyeléséhez azonban nincs műszere. Mi az utókor emberei vajon nem vagyunk-e önteltek, ha azt véljük, hogy mai költészettudományunk láttatni is és vizsgálni is képes Füst Milán életművének magányos bolygóját? Füst milán verseilles. Ám ha hiszünk is az elmélet és a módszertan modern műszereiben" - a rendszeres és fogalmi gondolkodásban -, aligha nélkülözhetjük a hozzá vezető utat, amely bekapcsol az irodalomtörténet párbeszédébe és továbbkérdez, majd visszakérdez. "
( Óda pártfogómhoz! ) Ami patetikusnak látszik, valójában gúnyos; ami emelkedettnek, valójában alantas; ami tragikusnak, valójában nevetséges – és fordítva. A versek beszélője általában nem körülhatárolható, nem önazonos, hanem saját pozícióját is az irónia alakzatával elbizonytalanító én ("Mire rám mutatnál: nem vagyok. " [ Este van]). Emiatt a kijelentések sosem stabilizálhatók ("Igy lesz-e, mondd? – Felelj rá, hogyha tudsz. Egyszerre viszik színre például a (tágan értett) hagyomány aktualitását és vonják meg annak minden érvényességét, vagy épp nemlétező mitológiai hagyomány kommentárjának, újraírásának mutatják magukat. ÚJRAOLVASÓ: Füst Milán: A jelenés (vers, 1946) | Hírek | József Attila Könyvtár - Dunaújváros. Ez az állandó kettősség, ez a fenntartott feszültség Füst költészetének azon általános jellemzője, ami miatt a versek mind az avantgárd, mind az egzisztencializmus, mind pedig a magyar irodalmi modernség paradigmái felől – vagy ezekhez képest – hitelesen értelmezhetők. És pontosan ez a kettősség az – ma már látszik –, ami Füst poétikájából a legnagyobb hatást fejtette ki, ha ugyan csak búvópatakszerűen is, a későmodern, posztmodern és posztmodern utáni magyar költészetre.