Arany János Családi Kör Youtube
"Nem mese az gyermek, " - így feddi az apja, Rátekint a vándor és tovább folytatja: Néma kegyelettel függenek a szaván Mind az egész háznép, de kivált a leány: Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják, Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját: Három éve múlik, hogy utána kérdez, Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez. Este van, este van... a tűz sem világit, Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit; A gyermek is álmos, - egy már alszik épen, Félrebillent fejjel, az anyja ölében. Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; Közbe-közbe csupán a macska dorombol. Majd a földre hintik a zizegő szalmát... S átveszi egy tücsök csendes birodalmát. ( 1851. ) Jegyzetek Szerkesztés További információk Szerkesztés CSALÁDI KÖR Arany János verse (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 1. ) A verset elmondja Szabó Gyula színművész: Arany János: Családi kör (magyar nyelven). [2017. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. )
Arany János Családi Kör Vers
Arany János: Családi kör by Katalin Dr. Pappné Nemes
Arany János Családi Kör Szöveg
Ezt számos kortörténeti vonatkozás igazolja, de abból is láthatjuk, hogy személyes élmények is bele vannak szőve a versbe (pl. az eperfa Aranyék udvarán állt), és a Burns-verstől való eltérésekből is nyilvánvaló. A skót költőnél ugyanis a család népesebb, a szülők idősebbek. A magyar háznép elevenebb, mozgalmasabb, és a gazda gesztusai jellegzetesen magyar gesztusok. Az is magyar szokás volt, hogy hangtalanul, némán étkeztek, erről meg is jegyzi Arany, hogy "természete már ez a magyar embereknek". Egy mondás is megőrizte ezt a régi szokást: "magyar ember evés közben nem beszél". A "csonka, régi torony" Nagyszalontát idézi fel, de az ereszt súroló denevér, a doromboló macska, a zizegő szalma, a tücsök, a konyhaszoba, a pitvar, az asztalszék (az asztalnál alacsonyabb, kisebb asztal) is mind a magyar falusi háztájra jellemző dolgok. A vers szerkezetileg 3 nagy egységre bontható. Az 1. egység (1-5. strófa) a ház környékét és a család meghitt "kisvilágát" ábrázolja, egyre szűkülő körben közelítve rá a tárgyra (a múlt időket idéző csonka toronytól indulunk és a nagyobbik fiú olvasási szenvedélyéhez érkezünk el).
Nem késik azonban a jó háziasszony, Illő, hogy urának ennivalót hozzon, Kiteszi középre a nagy asztalszéket, Arra tálalja fel az egyszerü étket. Maga evett ő már, a gyerek sem éhes, De a férj unszolja: "Gyer közelebb, édes! " Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, - Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek. De vajon ki zörget? "Nézz ki, fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjszakára: Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen! " Visszajő a lyánka, az utast behíván. Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván: "Isten áldja meg a kendtek ételét is, (Így végezi a szót), meg az emberét is. " Köszöni a gazda: "Része legyen benne: Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne. " Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb - Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb. Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel, Szomjukat a korsó csillapítja vízzel; Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek, Természete már ez magyar embereknek. De mikor aztán a vacsorának vége, Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde; Megered lassanként s valamint a patak, Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.